A Budai úti laktanya és az épület homlokzatán lévő városcímer története
Székesfehérvár katonai szempontból már évszázadok óta kiemelt jelentőségű város. A folyamatosan itt állomásozó nagyszámú katonaság miatt okkal emlegetik katonavárosként. A városban 1867-et követően megindultak a modern laktanyaépítések, és számos egységet, egységparancsnokságot vezényeltek a városba. Székesfehérvár gazdasága fellendülésének érdekében vállalta 1902-ben a Budai úti gyalogsági laktanyák építésének tetemes költségét. A 6 kataszteri holdon elterülő gyalogsági laktanyaépületek tervezését Say Ferenc építészre bízták, a kivitelezést a Grünwald és Schiffer cég végezte.
Az építkezést 1903-ban fejezték be, ekkor helyezték el a parancsnoki épület főhomlokzatán Székesfehérvár homokkőből faragott díszes városcímerét, utalva a befogadó városra, egyben az építtetőre. A laktanyát elsőnek birtokba vevő alakulat a császári és királyi 69. gyalogezred volt, melynek ezredtörzsét és egy zászlóalját helyezték el itt. Az első világháborút követően az 1920-as megalakulásától 1944-ig a híres fehérvári alakulatokból megszervezett magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred parancsnoksága és egy zászlóalja használta.
A háborús pusztítást követően a laktanyát orosz csapatok vették birtokba, amit egészen kivonulásukig laktak. Az orosz csapatok távozását követően az egykori gyalogsági laktanya épületei ismét Székesfehérvár tulajdonába kerültek. A parancsnoki épület 2001-ben újult meg és nyerte el mai formáját, melyben azóta a Lánczos Kornél Gimnázium nyert elhelyezést.
A parancsnoki épület homlokzatán 1903-ban elhelyezett városcímer az elmúlt közel 120 évet eredeti helyén háborítatlanul, de nem nyom nélkül „vészelte át”. A magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred megalakulása 100. évfordulójára a Honvéd Hagyományőrző Egyesület az eredeti címert restauráltatta és a homlokzaton egy arról készült másolatot helyezett el.
A 69. gyalogezred (1903-1918)
Az 1860 februárjában Görz (goricia) városában alakult a császári és királyi 69. gyalogezred. Az ezred teljes állománya nem egy helyen, hanem az Osztrák Magyar Monarchia különböző területein így többek között Székesfehérváron, Pécsen, Budapesten, Bilekben volt. 1914-ben az ezred Székesfehérváron állomásozó egységeit elhelyezték a dalmáciai Castelnuovoban ahol őrizték az adriai partvidéket. 1914. július 30-án, a mozgósítás idején ide, Fehérvárra érkezett be Pécsről az ezredtörzs és két zászlóalja. A következő napokban együtt indultak el a zászlóaljak Budapesten keresztül a Szerémségbe, a szerb frontra. Az ezred a 2. hadsereghez tartozó 31. hadosztályba kapott beosztást, és Szabácsnál esett át a tűzkeresztségen. Hamarosan, szeptemberben már Galíciában kellett helyt állnia a túlerőben lévő ellenséggel szemben.
Az Orosz-Lengyelországban vívott sikeres harcok nyomán az uralkodó 1914. november 29-én Hindenburg tábornagyot nevezte ki a 69-es közös ezred tulajdonosává. Ezután a harctéri jelentések sokszor csak „Hindenburg-gyalogezred” vagy „Hindenburg Bakák” néven említik az egységet. 1915 májusában a főparancsnokság á Pilsenbe (Plzeň) helyezte át a fehérváriak szeretett, „házi” gyalogezredét, s helyébe ide vezényelte a cseh-morva legénységű 35. közös gyalogezredet. A 69-esek 1916-ban részt vettek Erdély románok elleni védelmében; legsúlyosabb harcaikat azonban az olasz harctéren a Piave folyó mentén vívták. Bár 1918 júniusában a montellói magaslat elfoglalásakor, az ezred a József főherceg vezette 6.hadsereg legsikeresebb csapatát képezte – a kényszerű visszavonulás súlya végleg megtörte a hős katonák harci kedvét. Következett a tragikus fegyverszünet, a Monarchia vereséget szenvedett, veszélybe sodorva ezzel a Magyarország integritását is.
A Hindenburg ezred hősi halottainak a tiszteletére a bajtársak méltó szobrot emeltek városunkban 1931. június 14-én, a montellói csata 13. évfordulóján.
A magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred (1920-1945)
Az újonnan szerveződő magyar Nemzeti Hadsereg a Székesfehérváron állomásozott 17-es honvéd és 69. közös gyalogezredek maradékából, illetve tisztikarából szervezték meg az új székesfehérvári gyalogezredet.
Az újonnan felállított fehérvári ezred 1921 októberében részt vett a budaörsi csataként emlegetett, IV. Károly király visszatérését megakadályozó harcokban.
A székesfehérvári gyalogezred 1922-ben kapta meg a 3-as hadrendi számot. 1922-től fogva az ezredet magyar királyi 3. honvéd gyalogezredként nevezték. Ezrednapjukat minden év augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján tartották.
Az ezred 1930. február 26-án kelt rendelet alapján megkapta a „Szent István” elnevezést. Az ezred gondosan ápolva előd ezredeinek emlékét, minden évben az ezrednapjukon megemlékeztek róluk, és az akkor még élők bajtársi összejöveteleket tartottak. Az elődezredeknek, a magas kitüntetésben részesült és a világháborúban hősi halált halt bajtársak emléke előtt tisztelegve csapatmúzeumot is kialakítottak.
A régi hagyományok tiszteletének kimutatásaként 1931-ben az ezred a volt 69. gyalogezred ezredtulajdonosát, Paul von Hindenburgot kérte fel a magyar királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred ezredtulajdonosának.
Az ezred bár szervezetileg megosztott volt mégis minden befogadó várossal/településsel együttműködve a helyi kulturális közélet aktív részese volt. (Az ezredparancsnokság és egy zászlóalj Székesfehérváron, egy zászlóalja Tatatóvároson és a harmadik zászlóalja 1935-ig Komáromban, majd Veszprémben és végül 1938-tól Székesfehérváron nyert elhelyezést.) Az ezred állományának elhelyezéséhez birtokba vette a volt lovassági laktanyát, a huszár pótkeret laktanyát és a volt 17-es laktanyát is.
Az 1938-as Szent István év alkalmával kiemelt szerepet kapott Székesfehérvár házi ezrede. További örömöt jelentett az ezred valamennyi tagja számára az I. bécsi döntés eredményeként visszatért Felvidékre való bevonulás. Később 1939 tavaszán Kárpátaljai területekre is elsők között vonultak be a fehérvári gyalogosok. Legdicsőbb ezrednapja 1939. augusztus 15-én volt, amikor Székesfehérvár hölgyközönségének adományaiból, illetve a városvezetés támogatásával az ezred új csapatzászlót kapott befogadó városától. Ezzel hivatalosan is háziezredének tekintette a város és lakossága a 3. gyalogezredet.
Az új zászlóval vonultak be a II. bécsi döntésben visszajuttatott erdélyi részekre. Az ezred illetve ikerezredének első háborús szereplésére 1941- őszétől került sor, amikor a parancs értelmében megszálló feladatok ellátását kellett teljesíteniük a brijanszki erdőség területén. Az ezred és alakulatai később a III. hadtest kötelékében több hullámban 1942. április – november között kerültek ki a Don-kanyarhoz, ahol a Voronyezstől délre eső szakaszon 1943 januárjának végéig derekasan helytállva a legvégsőkig tartották állásaikat. A kemény és kitartó harcaik eredményeként az ezred több mint ezer embert veszített, ami csapattesteinek majd a teljes megszűnését jelentette. A hazatért csapattesteket ujjászervezve további harcokra vezényelték a Kárpátokba. Az ezred Kárpátok környékén folytatott harcai során az utolsó részei is felbomlottak: más csapattestekhez kerültek, megadták magukat vagy elestek.
A Budai úti gyalogsági laktanyák 1944 után
A Budai úti gyalogsági laktanyák épületeit 1944. március 19 után a városban berendezkedő német katonai alakulatok szállták meg, majd 1945-ös szovjet megszállást követően a szovjet Vörös Hadsereg. Az épületek az orosz csapatok kivonulásáig végig laktanyaként működtek. Kivonulásukat követően az épületeket ismét Székesfehérvár városa vette birtokba. Az épületeknek ezt követően már nem tudtak funkciót adni. A laktanya még meglévő, de leromlott állapotú épületeit lebontották. A 2000-es évek elején oktatási céllal igyekeztek hasznosítani a szabadon álló, megmaradt egykori laktanyaépületeket. A tiszti épületbe a Lánczos Kornél Reálgimnázium, a két legénységi épületbe a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári kara nyert elhelyezést.
1993-ban az ezred még élő tisztjei emléktáblát helyeztek el a volt tiszti épület falán, mellette 6 réztáblán az 1941-1945 között a harcokban hősi halált halt katonatársak emlékére.
Az építéskor a laktanya tiszti épülete homlokzatára barokkos díszítéssel a város címere került, ezzel is jelezve, hogy az épületet Székesfehérvár építtette. A címer az elmúlt közel 120 év viszontagságait túlélte, de az idő megviselte. A 3. gyalogezred megalakulása 100. évfordulójára a Honvéd Hagyományőrző Egyesület az eredeti címert restauráltatta és a homlokzaton egy másolatot helyezett el. A restaurált címert a Lánczos gimnázium az iskola aulájában helyezte el, egy az épület és vele a címer történetét bemutató táblával.