Alkotóhét 2024
Az elképzelés minden évben ugyanaz: szóljon ez a hét arról, hogy mindenki azzal foglalkozik, amihez kedve van. A megvalósítás során ugyanakkor mindig vannak állandó csoportok, és mindig van valami
új lehetőség is.
Az évek óta népszerű „Balatoni bringatúra” idén is pár nap alatt betelt, hasonlóan „Látványos kísérletek” foglalkozáshoz és a „Csonti-boncikálás” csoporthoz. Idén volt több joggal illetve igazságszolgáltatás témakörrel foglalkozó csapat, illetve az Európai Unió működésébe is bepillantást nyerhettek a tanulók.
A sütő-főző foglalkozások semmit sem veszítettek a népszerűségükből, és szerencsére mindig akkora adagok készültek, hogy a többi diáknak is jutott a finomságokból.
Az alábbiakban megtekinthetők a foglalkozások tevékenységéről szóló prezentációk.
Alkotóhét 2024 – Prezentációk
Látványos kémiai kísérletek
A kulisszák mögött
Deutsche Vita
GPS - Rádió