Közösségi szolgálat
2015. január 1-től az köznevelési törvény (2011. évi CXC. tv) a közösségi szolgálat teljesítését az alábbi módon írja elő:2015. január 1-től az köznevelési törvény (2011. évi CXC. tv) a közösségi szolgálat teljesítését az alábbi módon írja elő:
6. § (4) A középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivévea) a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat ésb) azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.
A közösségi szolgálatot az alábbi területeken lehet teljesíteni:
- egészségügyi területen
- szociális és jótékonysági területen
- oktatási területen- kulturális és közösségi területen
- katasztrófavédelmi területen
- az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidő tevékenység
- bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység
A közösségi szolgálat lényege az önkéntes munkavégzés, melyért ellenszolgáltatás nem jár, ezért profitorientált cégeknél ezt nem lehet teljesíteni.
Közösségi szolgálat azon intézményeknél/szervezeteknél (egyesületek, szervezetek, non-profit intézmények) teljesíthető, akivel az iskolának van együttműködési megállapodása.
Amennyiben olyan intézménynél / szervezetnél szeretné teljesíteni a közösségi szolgálatot, akivel még nincs az iskolának megállapodása, azt jelezze a titkárságon, és az iskola felveszi a kapcsolatot az intézménnyel.
A közösségi szolgálat leigazolása a közösségi szolgálati naplóban történik, melyet a titkárságon lehet felvenni. Ebben kell igazoltatni az órákat.
Tanítási napokon min. 1 órát, max. 3 órát, tanítási napokon kívül max. 5 órát lehet teljesíteni és leigazoltatni. A naplót a diáknak kell őriznie mindaddig, amíg az 50 órája össze nem gyűlt. Az 50 óra teljesítése és leigazolása után az osztályfőnökével alá kell íratnia, majd leadni a titkárságon.
A közösségi szolgálatról további információ az alábbi oldalon található:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/iskolai_kozossegi_szolgalat/gyik
Partner Intézmények
| Egyesület/Intézmény neve | Címe | |
| 1. | “A Vasút a gyermekekért” Alapítvány Székesfehérvári Óvodája | Székesfehérvár, Fűtőház u. 3. |
| 2. | 85.sz. Zrínyi Miklós Cserkészcsapat | Székesfehérvár, Sziget utca 7. 4/12. |
| 3. | A Szabadművelődés Háza | Székesfehérvár, Fürdő sor 3. |
| 4. | Aba Város Önkormányzata | Aba, Rákóczi u. 12. |
| 5. | Abai Hétszínvirág Óvoda | Aba, Dózsa Gy. U. 105. |
| 6. | Adni Jó Kupa Baráti Kör Alapítvány | Székesfehérvár, Bátky Zs. U. 6. 3/12 |
| 7. | AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány | Budapest, Alkotás u. 37. |
| 8. | Ákombákom Alapítvány | Székesfehérvár, Rózsahegyi utca 36. |
| 9. | Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért | Székesfehérvár, Tobak utca 17. |
| 10. | Alba Amatőr Kosárlabda Sportegyesület | Székesfehérvár, Gellért újsor 18. |
| 11. | Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ | Székesfehérvár, Irányi D. u. 4. |
| 12. | Alba Bianca Tenis Club | Székesfehérvár, Püspökkertváros 13. |
| 13. | Alba Kempo Sportegyesület | Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 12. |
| 14. | Alba Lovastusa Sportegyesület | 8043 Iszkaszentgyörgy, 0187/9. hrsz. |
| 15. | Alba Öttusa Sportegyesület | Székesfehérvár, Szedres dűlő 19. |
| 16. | Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola | Székesfehérvár, Malom utca 6. |
| 17. | Alba Regia Atlétikai Klub | Székesfehérvár, Bregyó köz 1. |
| 18. | Alba Regia Horgász és Biliárd Sportegyesület | Székesfehérvár, Ady E. u. 2. |
| 19. | Alba Regia Sport Club | Székesfehérvár, Gáz u. 19. |
| 20. | Alba Regia Szimfonikus Zenekar | Székesfehérvár, Szabadságharcos út 59. |
| 21. | Alba Regia Táncegyesület | Székesfehérvár, Malom utca 6. |
| 22. | Alba Regió Kulturális Alapítvány | Székesfehérvár, Palotai u. 25. 4/13. |
| 23. | Alba Sansz Kulturálís Alapítvány | Székesfehérvár, Lévai u. 11. |
| 24. | Alba Triatlon Szabadidő Sportegyesület | 8000 Székesfehérvár, Olaj utca 1. |
| 25. | Alba Union Pro Squash Sportegyesület | 8095 Pákozd, Széchenyi u. 5-7. |
| 26. | Alba Volán Sportclub | Székesfehérvár, Börgöndi u. 14 |
| 27. | Albatrosz Repülő Egyesület | Székesfehérvár, Radványi utca 6. |
| 28. | Alcsútdoboz Település Önkormányzat | 8087 Alcsútdoboz, József Attila utca 5. |
| 29. | Alpha Segítő Kéz Állatkórház Alapítvány | Székesfehérvár, Homoksor 7. |
| 30. | Amatőr Futball Club Nádasdladány | Nádasdladány, Ady E. u. 28. |
| 31. | Áramlat Lovas Egyesület | 8442 Hárskút, Veszprémi u. 7. |
| 32. | Aranybulla Könyvtár Alapítvány | Székesfehérvár, Köfém ltp. 1. |
| 33. | Aranyeső Alapítvány az Egészséges Emberért (Hétpettyes Óvoda) | Nadap, Vörösmarty u. 18. |
| 34. | Árpád Úti Óvoda | Székesfehérvár, Árpád u. 5. |
| 35. | Ászári Aranykalász Vadásztársaság | 2881 Ászár, Kossuth út 1. |
| 36. | AutiSpektrum Egyesület | 8200 Veszprém, Lóczy L. u. 40/b. |
| 37. | Badacsony Lovas Sport Klub | 8284 Nemesgulács, Templomcsapás utca |
| 38. | Balatonakarattya Község Önkormányzata | Balatonakarattya, Iskola u. 7. |
| 39. | Balatonfüredi Yacht Club KHSZ | 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2. |
| 40. | Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Emlékház | Siófok, Fő tér 2/A. |
| 41. | Balatonvilágosi Mészöly Géza Ált. Isk. | Balatonvilágos, József A. u. 119. |
| 42. | Békesség Szigete Alapítvány | 2889 Súr, Csatkai u.8. |
| 43. | Belvárosi Brunszvik Teréz Óvoda | Székesfehérvár, Várkörút 14-16 |
| 44. | Bodajk Sportegyesület | 8052 Fehérvárcsurgó, Kéthy K. utca 25. |
| 45. | Bodajki Általános Iskola | Bodajk, Bányász ltp. 21-22. |
| 46. | Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. | 2092 Budakeszi, hrsz.0210/12 |
| 47. | Budapesti Európai Ifjúsági Központ-Európai Tanács | 1024 Budapest, Zivatar utca 1-3. |
| 48. | Budapesti Operettszínház | Budapest, Nagymező u. 17. |
| 49. | Chernel István Ált. Isk. és Gimn. és Alapfokú Műv.Okt. Intézmény Nemeskócsag Tagiskola | Pákozd, Arany J. u. 1-5. |
| 50. | Csajághy Laura Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. | 2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty utca 31. |
| 51. | Csákvár Város Önkormányzata | Csákvár, Szabadság tér 9. |
| 52. | Csákvári Torna Klub | Csákvár, Vöröskapu u. 1/B. |
| 53. | Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Csalitos Tagóvodája | Budapest 1213 Csalitos u. 20-22. |
| 54. | Csodabogyó Lovarda | Csákvár, Dobogó utca 27. |
| 55. | Dávid Kornél Kosárlabda Alapítvány | Székesfehérvár, Móricz Zs. U. 77-79 |
| 56. | Delfin Sportegyesület | Székesfehérvár, Bártfai u. 6. |
| 57. | Dombóvári Kosárlabda Suli Közhasznú Egyesület | Dombóvár, Tóth E. u. 2. |
| 58. | Dr. Kenessey Albert Kórház – Rendelőintézet | Balassagyarmat, Rákóczi u. 125. |
| 59. | Dream Fitness SE | 8600 Siófok, Vámház utca 4. |
| 60. | Echo Innovációs Műhely Fejér Megyei Civil Információs Centrum | Székesfehérvár, Tobak utca 17. |
| 61. | Egészségügyi Ellátást Szervező és Működtető KKFT | 8640 Fonyód, Szent István u. 27. |
| 62. | Egyesített Szociális Intézmény (Idősek Otthona, Gondozási Kp) | Székesfehérvár, Rákóczi u. 34. |
| 63. | Élettér Állat és Természetvédő Egyesület | Nagykanizsa, Erdész u. 49/6. |
| 64. | Életünnep Szociális Szövetkezet | Polgárdi, Balatoni u. 1029. |
| 65. | Enea Med Eü Bt | Veszprém, Ady E. u. 22. |
| 66. | Enyingi Család- és Gyermekjóléti Központ | Enying-Balatonbozsok, Gárdonyi G. u. 86/3. |
| 67. | Enyingi Szirombontogató Óvoda | Enying, Vas Gereben u. 1. |
| 68. | Equi-King Lovassport Egyesüsület | Nagyvenyim, Fő u. 25/1. |
| 69. | Érdi Közterület-fenntartó Intézmény | Érd, Fehérvári t 69/B. |
| 70. | Érdligeti Általános Iskola | Érd, Diósdi u. 95-99. |
| 71. | Esterházy Móric Nyelvokató Német Nemzetiségi Ált. Isk. | Csákvár, Szabadság tér 8. |
| 72. | Evangéliukus Óvoda | Bakonycsernye, Rákóczi u. 138. |
| 73. | Extrém Generáció Egyesület | Székesfehérvár, Deák F. u. 29/2. 1/3. |
| 74. | Ezüstpart Se. | Siófok, Sándor u. 12. |
| 75. | Fehér Patkó Lovasudvar Sportegyesület | Székesfehérvár, Olaj utca 24. |
| 76. | Fehérvár Enthroners Sportegyesület | Székesfehérvár, Takarodó u. 3. |
| 77. | Fehérvár Kiskút Teniszklub | Székesfehérvár, Kiskút u. 3. |
| 78. | Fehérvár Kosárlabda Club | Székesfehérvár, Palotai út 118/D. |
| 79. | Fehérvár Küzdősport Sportegyesület | Székesfehérvár, Ruttkai u. 25. |
| 80. | Fehérvár19 Jégkorong Akadémia Alapítvány | Székesfehérvár, Börgöndi u. 14 |
| 81. | Fehérvárcsurgói Község Polgárőr Egyesület | Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 22. |
| 82. | Fehérvári Kézművesek Egyesülete | Székesfehérvár, Rác utca 27. |
| 83. | Fehérvári Póló Sportegyesület | Székesfehérvár, Mészöly G. u. 4. |
| 84. | Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ | Székesfehérvár, Tüzér u. 6. |
| 85. | Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény | Polgárdi, Somlyói út 2/A. |
| 86. | Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály | Székesfehérvár, Sörház tér 1. |
| 87. | Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ | Székesfehérvár, Sörház tér 1. |
| 88. | Fejér Megyei Művelődési Központ | Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. |
| 89. | Fejér Megyei Sportlövő Szövetség | Székesfehérvár, Segesvári utca 47. |
| 90. | Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház | Székesfehérvár, Seregélyesi u. 3. |
| 91. | Fejér Vármegyei Kormányhivatal | Székesfehérvár, Szent István tér 9. |
| 92. | Felsővárosi Ált. Isk. Oberstädtische Grundschule | Székesfehérvár, Koppány u. 2. |
| 93. | Felsővárosi Fésüs Röplabda Akadémia Fehérvár | Székesfehérvár, Bajmóci u. 4. |
| 94. | Felsővárosi Óvoda | Székesfehérvár, Havranek József utca 2. |
| 95. | Fema Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület | Székesfehérvár, Mancz J. u. 12. |
| 96. | Ficánkoló Óvoda | Magyaralmás, Iskola u. 3. |
| 97. | Ficánkoló Óvoda | Sárkeresztes, Kossut u. 1/D. |
| 98. | Floriana Egyesület | Csákvár, Kiss Ernő utca 4. |
| 99. | FMRFK Székesfehérvári Rendőrfőkapitányság | Székesfehérvár, Dózsa Gy. U. 3. |
| 100. | FMRFK Székesfehérvári Rendőrfőkapitányság | Székesfehérvár, Deák F. u. 2. |
| 101. | Foki-Hegyi Egyesület | Siófok, Szőlővirág u. 2. |
| 102. | Fonyódi Kulturális Intézmények | 8640 Fonyód, Ady E. u. 17. |
| 103. | Főnix Fock and Roll Sporttánc Egyesület | Székesfehérvár, Máriavölgy 65. |
| 104. | Gárdonyi Géza Általános Iskola | 2483 Gárdony, Bóné Kálmán u. 14/B. |
| 105. | Gárdonyi Géza Könyvtár És Kulturális Központ | Gárdony, Gárdonyi G. u. 1. |
| 106. | Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár Egyesület | Székesfehérvár, Vásárhelyi út 7601. hrsz. |
| 107. | Gárdonyi Óvoda | 2484 Gárdony, Óvoda utca 25. |
| 108. | Gárdonyi Óvoda Gárdonyi Tagóvodája | Gárdony, Posta utca 20. |
| 109. | Gárdonyi Polgármesteri Hivatal | Gárdony, Szabadság út 20-22. |
| 110. | Gárdonyi Városi Sportclub | 2484 Gárdony, Parkerdő |
| 111. | Gesztenyefasori Szent Márton Általános Iskola és AMI | 8136 Lajoskomárom, Gesztenyefasor utca 4. |
| 112. | Gomi Plusz Szállodaüzemeltető Kft. | Velence, Strand utca 25. |
| 113. | GreenPet Nonprofit Kft. | Mezőfalva, Páskumrét 1. |
| 114. | Gyöngyvirág Óvoda | Székesfehérvár, Pozsonyi u. 2. |
| 115. | Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület | Székesfehérvár, Budai u. 52. |
| 116. | Győri Atlétikai Club II. ker. Dózsa SE | Győr, Radnóti u. 26. |
| 117. | Három Hárs Óvoda | Alcsútdoboz, Béke utca 17. |
| 118. | Helen Doron Gyermeknyelviskola Dunaújváros | 2400 Dunaújváros, Táncsics M. u. 3/C |
| 119. | HEROSZ Fejér Megyei Szervezete | Székesfehérvár, Takarodó u. 5. |
| 120. | Heti Betevő Egyesület | Budapest 1056, Irányi u. 15. |
| 121. | Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsőde | Seregélyes, Templom köz 1. |
| 122. | Hétvezér Általános Iskola | Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. |
| 123. | Honvéd Hagyományörző Egyesület (HOHE) | Székesfehérvár, Honvéd utca 1. |
| 124. | Honvéd Szondi György Sportegyesület | Székesfehérvár, Malom utca 2. |
| 125. | Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége | Székesfehérvár, Pilinszky tér 1-2. |
| 126. | Horváth István Ált. Isk. | Pétfürdő, Berhidai út 54. |
| 127. | Hosszúsétatéri Óvoda | Székesfehérvár, Hosszúsétatér 42. |
| 128. | Hörcsöki Állatmenhely Nonprofit Kft. | Nagyhörcsökpuszta, hrsz. 012212 |
| 129. | Hullám 91 Úszó és Vízilabda Egyesület | Székesfehérvár, Kadocsa u. 23. |
| 130. | Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport Club | Budapest, Gyöngyvirág u. 13. |
| 131. | Ificross Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szervezet | 1103 Budapest, Gyömrői út 69. |
| 132. | II. János Pál Kat. Ált.Isk. és Óvoda | Tázlár, Templom köz 3. |
| 133. | II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. | Székesfehérvár, Szekfű Gy. U. 4. |
| 134. | Iszkaszentgyörgy Község Önkormányzata | 8043 Iszkaszentgyörgy, Kossuth tér 1. |
| 135. | Iszkaszentgyörgyi Általános Iskola | 8043 Iszkaszentgyörgy, Kastély utca 8. |
| 136. | Iszkaszentgyörgyi Vackor Óvoda és Mini Bölcsőde | 8043 Iszkaszentgyörgy, Mándi Márton István tér 2. |
| 137. | Isztimér Község Önkorményzata | 8045 Isztimér, Köztársaság u. 77. |
| 138. | Isztimér Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület | 8045 Isztimér, Köztársaság u. 77. |
| 139. | Jankovich-Kúria Rendezvény és Turisztikai Központ | Rácalmás, Jankovich M. köz 5-7. |
| 140. | Jégmadár Műkorcsolya Sportegyesület | Székesfehérvár, Garázs sor 8. |
| 141. | Jóga Neked Életmód Sziget | Székesfehérvár, Zichy liget |
| 142. | Kápolnásnyék Község Önkormányzata | 2475 Kápolnásnyék, Fő u. 28. |
| 143. | Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány | 2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10. |
| 144. | Kastély Óvoda és Bölcsőde | Felcsút, Fő u. 56. |
| 145. | Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthona | Székesfehérvár, Petőfi út 2. |
| 146. | Katonai Emlékpark Közhaszn Nonprofit Kft. | Pákozd, Mészeg-hegy 087.hrsz. |
| 147. | Kerekerdő Alapítvány | Szombathely, Kőszegi u. 3. |
| 148. | Kisláng Község Önkormányzata | Kisláng, Fő utca 63. |
| 149. | Kislángi Általános Művelődési Központ | Kisláng, Fő utca 77. |
| 150. | Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub | Miskolc, Cserfa u. 10. |
| 151. | Kompanik Zsófia Óvoda és Bölcsőde | Sümeg, Rendeki utca 30 |
| 152. | Kossuth Lajos Általános Iskola | Székesfehérvár, Pozsonyi u. 99. |
| 153. | Köfém Oktatási és Közművelődési Központ, Nonprofit Közhasznú Kft. | Székesfehérvár, Verseci u. 1-15. |
| 154. | Köfém Sport Club | Székesfehérvár, Verseci u. 1-15. |
| 155. | Kőszárhegyi Csemetekert Óvoda | Kőszárhegy, Fő út 140. |
| 156. | Közép_Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás | Polgárdi, Battyhány u. 132. |
| 157. | Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság | Székesfehérvár, Balatoni út 6. |
| 158. | Laguna Kulturális és TáncSport Egyesület | Székesfehérvár-Kisfalud, Mátyás király u. 13. |
| 159. | Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely | 8060 Mór, Szent István tér 4. |
| 160. | Lepsény Polgárőr Egyesület | Lepsény, Fő utca 74. |
| 161. | Lepsényi Fekete István Ált. Isk. | Lepsény, Vasút u. 19. |
| 162. | Litér Község Önkormányzata | Litér, Álmos vezér utca 37. |
| 163. | Liver 3 és FC Budaörs | Budaörs, Akácfa köz 3/B |
| 164. | Lovasberény Község Önkomrányzata | 8093 Lovasberény, Kossuth L. u. 62. |
| 165. | Magyar Asztalitenisz Szövetség | 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. |
| 166. | Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület | 1121 Budapest, Költő u. 21. |
| 167. | Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, Közép-dunántúli Régió | 2400 Dunaújváros, Kőris utca 13. |
| 168. | Magyar Sclerosis Multiplex Társaság Tagszerv. Szövetsége | Székesfehérvár, Jancsár utca 9. |
| 169. | Magyar Testnevelési Egyetem, Atlétikai VB | Budapest, Alkotás u. 42-48. |
| 170. | Magyar Torna Szövetség | Budapest, Istvánmezei út 1-3. |
| 171. | Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezet | Székesfehérvár, Lövölde u. 1/A. |
| 172. | Magyaralmás Község Önkormányzata | Magyaralmás |
| 173. | Magyarországi Iskolai Szociális Munkások Egyesület | Székesfehérvár. Fürdő utca 1. |
| 174. | Mákvirág Virágai Közhasznú Nonprofit Kft. | Székesfehérvár, Olaj utca 22. |
| 175. | Maroshegyi Ifjúsági Egyesület | Székesfehérvár, Huba utca 23. |
| 176. | Martonvásári Kulturális Egyesület | Martonvásár, Budai u. 13. |
| 177. | Mathias Corvinus Collegium Alapítvány | Budapest 1016 Somlói út 49-53. |
| 178. | MÁV ELŐRE SC. | Székesfehérvár, Kaszap I. u. 2. |
| 179. | MÁV Elre Sport Akadémia Szfvár | Székesfehérvár, Bajmóci u. 4. |
| 180. | Meseház Óvoda-bölcsőde Hétpettyes Tagóvodája | 8045 Isztimér, Jókai u. 2/a. |
| 181. | Meseliget Óvoda | Velence, Fő utca 79. |
| 182. | Mezőörs KSE | 9097 Mezőörs, Fő u. 105. |
| 183. | Mezőszentgyörgyi Polgárőr Egyesület | 8133 Mezőszentgyörgy, Eötvös u.27. |
| 184. | Mini Tenisz Egyesület | Mór, Álmos Vezér u. 6. |
| 185. | MMK Közhasznú Nonrofit Kft. | Dunaújváros, Apáczai Cs. J. út 11. |
| 186. | Mobilis Közhasznú Nonprofit Kft. | Győr, Vásárhelyi P. u. 66. |
| 187. | Mór Város Sportjáért Közalapítvány | 8060 Mór, Szent István tér 6. |
| 188. | Móri Radnóti M. Ált, Isk. Kazinczy F. Tagiskola | Kincsesbánya, |
| 189. | Móri Radnóti M. Ált, Isk. Nádasdy Tamás Tagiskola | 8074 Csókakő, Petőfi S. u. 5. |
| 190. | Morning Star Alapítvány | Lajosmizse Berénybene tanya 467. |
| 191. | Most Cselekvők Egyesülete | Székesfehérvár, Semmelweis u. 1. |
| 192. | Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesület | Székesfehérvár, Erzsébet u. 20. |
| 193. | Mozogj Kreatívan Sportegyesület | Székesfehérvár, Nagyváradi út 20. |
| 194. | Nadapi Kerekerdő Óvoda | Nadap, Templomköz 2. |
| 195. | Nádasdladányi Sün Balázs Óvoda és Mini Bölcsőde | Nádasdladány, Kastélypark 3. |
| 196. | Nagyberényi Dr. Faust Miklós Általános Iskola | Nagyberény 8656, Óvoda u. 3. |
| 197. | Nagyközségi Sport Klub Sárosd | Sárosd, Hantosi út 30. |
| 198. | Napsugár a Családok Értékének Megőrzéséért Alapítvány | Székesfehérvár, Ungvári u. 11. |
| 199. | Napsugár Lovas Iskola és Sportegyesület | Magyaralmás, Páskomi u. 1. |
| 200. | Napsugár Óvoda | Székesfehérvár, Salétrom u. 8. |
| 201. | Négylábú Doktorok Közhasznú Alapítvány | Füle, 770/1. hrsz. |
| 202. | Nemes Nagy Ágnes Kollégium | Székesfehérvár, Gyümölcs utca 13. |
| 203. | Nomádia Egyesület | 8400 Ajka, Ipari Park Ész. 3/1. |
| 204. | NOSZA Alapítvány 7. | 9400 Sopron, Gensel Ádám utca 3. |
| 205. | Óbudai Egyetem | 1034 Budapest, Bécsi út 96/B. |
| 206. | Olajfa Református Óvoda | Székesfehérvár, Horváth I. ltp. 1. |
| 207. | Orka Fehérvári Szinkronúszó Sportegyesület | Székesfehérvár, Mészöly Géza u. 187. |
| 208. | Országos-Főti Közhaszn Gyermek Alapítvány | Fót, Kalász utca 12. |
| 209. | Önkéntes Állomás | Kápolnásnyék, Kutas sor 2/D. |
| 210. | Örökség Csoport Művészeti Egyesület | Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 9. |
| 211. | Pákozd Nagyközség Önkormányzata | Pákozd, Hősök tere 9. |
| 212. | Pákozdi Kulúrális Egyesület | Pákozd, Budai út 72 |
| 213. | Palonai Magyar Bálint Általános Iskola | 8840 Fonyód, Fő u. 8. |
| 214. | Palotasport Nonprofit Kft. | Várpalota, Fehérvári út 9. |
| 215. | Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár | Balatonalmádi, Városház tér 4. |
| 216. | Pata és Macs Terápiás és Oktatási Egyesület | Székesfehérávár, Vásárhelyi u. 9/E. I/6. |
| 217. | Pátkai Csemetekert Óvoda | Pátka, Vak Bottyán tér 2. |
| 218. | Pearl Dance Rekreációs Sport Egyesület | Berhida, Rózsafa u. 37. |
| 219. | Pécsi Állatkert Közhasznú Nonprofit Kft. | Pécs, Ángyán J. u. 1. |
| 220. | Perkátai ÁMK | Perkáta, Dózsa Gy. U. 15. |
| 221. | Pirkadattól Alkonyatig Alapítvány | Székesfehérvár, Zámoly u. 78. |
| 222. | Polgárdi Polgárőr Egyesület | Polgárdi, Battyány u. 132 |
| 223. | Pro Vértes Nonprofit Zrt. | Csákvár, Kenderesi u. |
| 224. | Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány | Pusztaszabolcs, Velencei út 1. |
| 225. | Pusztavámi Német Nemzetiségi Általános Iskola | Pusztavám, Bajcsy-Zs. Utca 10. |
| 226. | Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde | Rácalmás, Szigetf u. 17. |
| 227. | Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület | Rácalmás, Szigetfő u. 11-13. |
| 228. | Ráckeresztúri Község Önkormányzat | Ráckeresztúr, Hősök tere 20. |
| 229. | Red Horse Ranch Lovas Egyesület | Pátka, Sós Érdűlő 0186/8. |
| 230. | Református Egyház Mór | Mór, Perczel M. u. 8. |
| 231. | Reményik Sándor Református Ált. Isk. | Lovasberény, Kossuth L. u. 90. |
| 232. | Ronin-Fight Team Harcművészeti és Szabadidő Egyesület | Sárkeresztes, Radnóti u. 19. |
| 233. | Sárbogárdi Hársfavirág Bölcsőde | Sárbogárd, Ady E. u. 126. |
| 234. | Sárbogárdi Mészöly Géza Ált. Isk. | Sárbogárd, József A. u. 14. |
| 235. | Sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium | Sárbogárd, József A. u. 4. |
| 236. | Sárkeresztes Község Önkormányzat | Sárkeresztes, Kossuth u. 44. |
| 237. | Savaria Tenisz Club | 9700 Szombathely, Késmárk u. 9. |
| 238. | Seregélyes Nagyközség Önkormányzata | 8111 Seregélyes, Széchenyi u. 5. |
| 239. | Seregélyesi Ált. Isk. Alapítványa IKSZT | Seregélyes, Fő u. 201. |
| 240. | Siófoki Állatvédő Alapítvány | Siófok, Szabadság utca 9. |
| 241. | Siófoki Beszédes József Ált. Isk. | Siófok, Szépvölgyi u. 2, |
| 242. | Siófoki Élő Kövek Közhasznú Egyesület | Siófok, Fő út 220. |
| 243. | Siófoki Tenisz Tanoda SE | Siófok, Bláthy O. u. 54/B. |
| 244. | Siófoki Vak Bottyán János Általános Iskola és AMI | 8600 Siófok, Március 15. park 2. |
| 245. | Smart Grant Közhasznú Alapítvány | Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. |
| 246. | Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltsége | 8600 Siófok, Somlay A. u. 3. |
| 247. | Soponya Nagyközség Polgárőr Egyesület | Soponya, Petőfi S. u. 32. |
| 248. | Strassz Életmód Egyesület | Székesfehérvár, Tasnádi u. 42-44. |
| 249. | Sukoró Község Önkormányzata | Sukoró, Óvoda u. 2/A. |
| 250. | Sukorói Lovasközpont Sportegyesület | Sukoró, Ady Endre utca 10/A. |
| 251. | Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola | Budapest, Diana u. 4. |
| 252. | Szabad Tér Egyesület | Székesfehérvár, Álmos vezér út 7. |
| 253. | Székefehérvári Közösségi és Kultrális Központ | Székesfehérvár, Fürdő sor 3. |
| 254. | Székesfehérvári Baptista Gyülekezet | Székesfehérvár, Széchenyi u. 26. |
| 255. | Székesfehérvári Budai Úti Református Egyházközség | Székesfehérvár, Budai út 113. |
| 256. | Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság | Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. |
| 257. | Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség | Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2. |
| 258. | Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. | Székesfehérvár, Oskola u. 2-4. |
| 259. | Székesfehérvár-Öreghegy Római Katolikus Plébánia | 8000 Székesfehérvár, Budai út 224. |
| 260. | Székesfehérvár-Vasútvidék Római Katolikus Plébánia | Székesfehérvár, Kaszap I. u. 1. |
| 261. | SZÉNA Egyesület a Családokért | Székesfehérvár, Rákóczi utca 25. |
| 262. | Szent Ágota Általános Iskola | 8126 Sárszentágota, Erkel F. u. 14-16. |
| 263. | Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ | 8000 Székesfehérvár, Berényi út 102. |
| 264. | Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház | Székesfehérvár, Liszt Fe. U. 1. |
| 265. | Szfvári Család és Gyermekjóléti Központ | Székesfehérvár, Sziget u. 4. |
| 266. | Szfvári Táncsics Mihály Általános Iskola | Székesfehérvár, Battyhány u. 1. |
| 267. | Szifigyet Kft. Tópart Idősek Otthona | Gárdony, Tópart u. 13. |
| 268. | SzMJVÖ Kríziskezelő Központ | Székesfehérvár, Sörház tér 1. |
| 269. | SzörfBázis (Surf Core) Sport Klub | 2481 Velence, Sárgaföldes út 54. |
| 270. | Talent Fc Utánpótlás Nevelő Sportegyesület | Székesfehérvár, Budai t 22. |
| 271. | Tálos Edit Alapítvány | Székesfehérvár, Városház tér 3. |
| 272. | Táska Rádió | Székesfehérvár, Budai út 43. |
| 273. | Térségi Népjóléti Gondozási Központ | 8100 Várpalota, Mártírok u. 1. |
| 274. | Tolnai Utcai Óvoda | Székesfehérvár, Tolnai u. 1. |
| 275. | Tóvárosi Általános Iskola | Székesfehérvár, Iskola tér 1. |
| 276. | Úrhidai Lovas Egyesület | Úrhida, Pirosalma utca 14. |
| 277. | Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány | Sukoró, Ivókút utca 17. |
| 278. | Vakok és Gyengénlátók F.M. Szervezete | Székesfehérvár, Oskola utca 6. |
| 279. | Vál Község Önkormányzat | Vál, Vajda János utca 2. |
| 280. | Válasz – Független Civilek Fehérvári Egyesülete | Székesfehérvár, Sarló u. 16. 8/49. |
| 281. | Várpalotai Összevont Óvoda és Bölcsőde | Várpalota, Mártírok útja 3. |
| 282. | Velencei Polgárőrség | Velence, Tópart u. 26. |
| 283. | Velencei -tavi Kistérségi Alapítvány | 2475 Kápolnásnyék, Deák Ferenc u. 10. |
| 284. | Velencei-tó Turizmusáért TDM Egyesület | Velence, Tópart u. 47. |
| 285. | Vértesboglári Nyelvokató Német Nemzetiségi Általános Iskola | 8085 Vértesboglár, Alkotmány u. 14. |
| 286. | Vitorlázó Gyermekekért Egyesület (VGYE) | Budapest 1222, Mező utca 49. |
| 287. | Vörösmarty Mihály Könyvtár | Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1. |
| 288. | Vörösmarty Színház | Székesfehérvár, Fő u. 8. |
| 289. | Zámolyi Csanádi Imre Református Általános Iskola | Zámoly, Vörösmarty utca 31. |
| 290. | Zengő Óvoda | Bodajk, Bányász ltp. 15. |
| 291. | Zentai Úti Általános Iskola | Székesfehérvár, Zentai utca 8. |
| 292. | Zichy Mihály Művelődési Központ Tab | 8660 Tab, Kossuth utca 86. |