Közösségépítés

Vitos Éva kamasz, párkapcsolati és egyéni coach volt a média szakos 9.a osztály vendége, aki közösségépítő tréninget tartott az osztálynak. Játékos módon közelítették meg a közösségekben előforduló problémákat és azok lehetséges megoldásait.

Nemcsak a tanulók, hanem a szakember is nagyon jól érezte magát, erről árulkodik a Facebookon található bejegyzése is, ami alább olvasható:

„Múlt pénteken a kedvenc gimimben jártam, ahol az egyik tanórát a csoportmunkának szenteltük.

Nekem ez a suli, a “bárcsak itt lehettem volna diák” érzés akármikor ott járok. Nemcsak azért, mert klasszul néz ki kívül-belül, hanem mert az folyik ott, aminek folynia kéne mindenütt az oktatásban:
A diákokat partnerként kezelő, rájuk nyitott szemmel és szívvel figyelő, színvonalas diákéletet adó, ELFOGADÁSon alapuló oktatás.

Lehet, hogy nagy szavak és lehetek elfogult is, de én vittem már el gyerekemet egyik iskolából egy másikba, meg amúgy is a tipikusan kritikus szülői karéjt erősítem, akinek az a fontos, hogy hol kap a gyerek hozzá méltó bánásmódot.

Egy kamasznak nehéz megfelelni, ezt tudjuk. Nem arról van szó, hogy üdvözült mosollyal fogadott az osztály, mert jobban szeretnek a suliban lenni, mint bárhol máshol. Ilyen iskola (tudtommal) nem létezik.

Inkább arról van szó, hogy ezt a kritikus időszakot mivel igyekszik az iskola megTÁMOGATni bennük.
Ad-e lehetőséget arra, hogy a diák elkötelezve érezze magát, egyáltalán szeressen odajárni, vagy csak kötelező és kész.

Van-e nyitottság arra, hogy kiderüljön
– Hogy mitől érezheti magát nap, mint nap úgy a diák, hogy RÉSZE az egésznek, egy KÖZÖSSÉGnek?
– Hogy mi az, ami ebben a közösségben a fennállása óta már jól működik és együtt érték el osztály szinten ezt a jót?
– Mi az, ami működhetne még jobban?
– Mi az, amit egyén szinten, személyesen tudnak tenni azért, hogy ez jobb, vagy még jobb legyen?

A kezdeti feszengés után, ahogy haladt az idő lett egyre oldottabb a légkör és meg kell mondjam a végén amikor megláttam, hogy jó néhányan nem csak 1, hanem 2-3 dolgot is bevállaltak egyén szinten a jobb közösségre való törekvésben, irtó jó érzés fogott el. Újra meg újra bebizonyosodik, hogy az őszinte kíváncsiság falakat dönt le és együttműködővé tesz.
A foglalkozás alatt felnőttesen érett gondolatokat kaptam. Nem panasz lista volt ez, hanem világosan körülírt igények a jóra.

Ez a fajta iskolai hozzáállás nem az én generációm gyerekkorának a része. Tőlünk nem kérdezték meg a suliban, hogy mit szeretünk az osztályunkban, mit jelent számunkra az a szó, hogy csapat, vagy szerintünk mitől lenne jobb az osztályközösség és mit tehetnénk ezért.

De azt érzékeljük, hogy ha így kezelnek minket a munkahelyünkön, ha kíváncsiak a véleményünkre és nyitottak a javaslatainkra, akkor szárnyakat kapunk és boldogan húzzuk az igát, mert akkor úgy érezzük oda tartozunk, egy kicsit miénk is a munkahelyünk. Nem valakiNEK, hanem valakiVEL/valakikkel EGYÜTT dolgozunk azon, hogy egyre jobb legyen.

Miért lennének másként ezzel a gyerekeink?

Tanítsuk meg nekik hogyan tudnak bátran és felelősségteljesen véleményt formálni és tenni azért, hogy motiváltak maradjanak felnőtt korukra!
Példaértékű hozzáállás az erre való nyitottság és törekvés egy iskola és tanárai részéről.

Köszönöm a meghívást Diana Winter, és a szuper fotókat Inci! Irén Vinkovitsné Arany-Szabó”

Galéria